Skip to Content

Folt eltávolítása szövetből

Foltok akkor keletkeznek, amikor a legkevésbé sem számítunk azokra és látszólag tönkretehetik az egész napunkat. Vagy mindez már a múlté. Mindegy, hogy hogyan próbáljuk meg elkerülni a foltokat, azok mindig is előfordulnak, azonban nem kell, hogy frusztráljanak bennünket; nem is biztos, hogy nehéz eltüntetni azokat. A megfelelő Persil mosószerrel eltávolíthatjuk azokat szinte bármilyen fajtájú szövetből.

A megfelelő Persil mosószerrel eltávolíthatja a foltokat szinte bármilyen fajtájú szövetből.

Szöveten lévő foltok áttekintése

Élete során az embernek számos különböző folttal kell megbirkóznia. A nadrágokat, ingeket, blúzokat és a zakókat elcsúfító foltok különböző típusokba sorolhatók, beleértve a dezodor-, az izzadság-és hónaljfoltokat, továbbá a penész- és penészgomba, a vér, a zsír és az olaj okozta foltokat A teljes eltüntetéshez fontos tudni, hogy milyen típusú folttal van dolgunk.

Folt eltávolítása speciális szövetből

Folt eltávolítása bőrből

A bőrdzsekiket, nadrágokat és kabátokat általában elegendő évente egyszer alaposan kimosni. Ha viszont véletlenül guacamole löttyen erre a bőr ruhára, akkor gyorsan hozzá kell fogni a tisztításhoz. Bőr esetén gyakran a pontszerű kezelés a legjobb megoldás. A folttól függően távolítson el arról lehetőleg minél több fölös mennyiségű folyadékot és szilárd anyagot. Keverje össze a kiválasztott Persil mosószert meleg vízzel, majd vigyél fel ezt az oldatot a foltra. Öblítse ki a nedves ruhát. Ha befejezte, vigyen fel bőrkondicionálót az adott területre, hogy az anyag lágy és rugalmas maradjon.

Folt eltávolítása poliészterből

Poliészter ruha mosásakor a kiválasztott Persil mosószert használja bármilyen folt előkezeléséhez és eltávolításához. A fehérítő és más házi készítésű szerek tönkretehetik az anyagot és több bajt okozhatnak, mint amennyi hasznot hajtanak.

Folt eltávolítása selyemből

A selyem finom szövet, amely kézzel mosható vagy szakemberhez kell leadni azt tisztításra. A foltot pontszerű kell kezelni Perwoll Wool & Silk mosószerrel, amely a szövet károsítása nélkül képes eltávolítani a különböző típusú foltokat.

Folt eltávolítása szarvasbőrből

A szarvasbőr olyan fajtájú bőr, amely puhított és bolyhozott szálakkal rendelkezik. A szarvasbőrön megjelenő folt hatására megszűnhet a szálak bársonyos tapintása. Számos esetben a szarvasbőr anyagú ruhát és háztartási textíliát szakemberhez kell vinni, hogy az eltüntesse a foltot és helyreállítsa az anyag bolyhosságát. Ha azonban mindenképpen saját maga szeretné eltávolítani a foltot, akkor tiszta törlőkendővel itasson fel abból minél több nedvességet. Ezután vigye fel kis mennyiségű mosószert és vizet a folt területére. Törölje le nedves törlőronggyal, majd itassa fel szárazra. Szárítsa meg a levegőn, majd ellenőrizze, hogy maradt-e valami a foltból. Miután a folt eltűnt, szarvasbőr kefével állítsa helyre a szálak bolyhosságát.

Folt eltávolítása pamutból

A pamut tartós szövetfajta. Az jól szellőző anyag, azonban hajlamos az izzadság- és hónaljfoltokra. Az esetek többségében a Persil mosószerrel végzett előkezelés és a magas hőmérsékletű mosás hatására ezek a foltok általában eltűnnek.

Folt eltávolítása lenvászonból

A lenvászon a pamuthoz hasonlóan szellőző anyag, ezért ideális nyári ruhához. Porózus szövetszerkezete egyben azt is jelenti, hogy a foltok könnyebben megtelepednek rajta, mint más szöveteken. A foltok eltüntetéséhez esetleg több időt kell fordítani az előkezelésre. A Persil mosószert akár egy órán keresztül is a folton kell hagyni, hogy az beszívódjon a szövetszálakba. Ne feledje ellenőrizni a ruhamosási címkén a megfelelő mosási hőmérsékletet.

Folt eltávolítása gyapjúból

A gyapjú a selyemhez hasonló finom szövet, amely azonban könnyen szálakra bomolhat a mosógépben. Emiatt fontos ellenőrizni a mosási címke alapján, hogy a foltos gyapjú ruhaneműt kézzel kell-e mosni vagy a folt eltávolítását szakemberre kell bízni. Ha gyapjúruhán lévő folttól szeretne megszabadulni, akkor a lehető leggyorsabban kell cselekednie.

Folt eltávolítása más szövetből

Lényegtelen, hogy a foltot milyen szövetfajtából kell eltávolítani: a ruhamosási címke alapján mindig ellenőrizze, hogy a szövet mosható-e mosógépben és ha igen, akkor milyen hőmérsékleten. Bizonyos anyagok, például a kasmír, a szatén, a zsorzsett, a pamutvászon, a műselyem és a viszkóz meglehetősen kényesek és kézzel kell mosni azokat.

A szintetikus anyagok, például a műanyag, az acetát, a nejlon és a spandex ellenállóak a vízbázisú foltokkal szemben és elég erősek a gépi mosáshoz. Ez azt jelenti, hogy gyorsan és kevés erőfeszítéssel megszabadulhat a foltoktól, ha elég gyorsan cselekszik. Folt eltávolításához a mikroszálas anyag mosógépben vagy kézzel mosható, azonban nem szabad együtt mosni azt más szövetfajtákkal.

Speciális típusú foltok eltávolítása szövetből

Folyadékfoltok: Bor, kávé és tej, víz, tinta, toll és vér

  • Itasson fel a foltból minél több folyadékot.
  • Fordítsa ki a ruhát és öblítse a szövetet hideg vízzel annak fonákjáról.
  • Vigye fel a Persil mosószert.
  • Mosás és öblítés

Szilárd és félig szilárd anyagok: zöldség, gyümölcs, mustár, ketchup és szószok, hányás, zsír és olaj

  • Kanállal kaparja le a szövetről lehetőleg a folt minél nagyobb részét.
  • Itassa fel a foltban lévő maradék folyadékot tiszta fehér törlőkendővel.
  • Vigye fel a Persil mosószert.
  • Mosás és öblítés

Porszerű és pelyhes felületű foltok: Kurkuma, penész és penészgomba, smink

  • Keféljen vagy rázzon le a ruháról minél több port (ezt lehetőleg házon kívül végezze, nehogy még több folt legyen a lakásban).
  • Vigye fel a Persil mosószert.
  • Mosás és öblítés

Szöveten lévő foltokkal kapcsolatos speciális körülmények Rászáradt folt eltávolítása

Rá fog jönni, hogy a régi és rászáradt foltokat jóval nehezebb eltávolítani, mint a frisseket. Először kanállal kaparja le az esetleges szilárd anyagot. Majd tegye a ruhadarabot Persil mosószer meleg vizes oldatába. A mosást megelőzően áztassa a szövetet néhány órán vagy akár egy teljes éjszakán keresztül.

 

Szöveten lévő foltok eltávolítása: Lépésről lépésre

  1. Válassza a szövet fajtájának és színének megfelelő folttisztítót.
  2. Végezze el a folt előkezelését; szükség esetén áztassa be a makacs vagy rászáradt foltokat.
  3. Gépben vagy kézzel mossa ki az anyagot.
  4. A mosást követően ellenőrizze, hogy a folt eltűnt-e.

Válasszon mosószert.

A mosószert a szövet fajtája és színe, továbbá a ruha mosási címkéje alapján válassza ki. Használjon:

A foltot előkezelése

Kanállal vagy életlen késsel kaparja le a fölös szilárd anyagot. Papírtörülközővel vagy tiszta fehér törülközővel itassa fel a folyadékot. Fordítsa ki az anyagot, majd a foltot öblítse hideg vízzel a ruha fonákjáról. Vigye fel a kiválasztott Persil mosószert a folt elejére és finoman dörzsölje be azt. Hagyja rajta néhány percig, majd öblítse le.

Mosás és öblítés

Ezután minél gyorsabban mossa ki a ruhát a szövethez megengedett legmagasabb hőmérsékleten. A mosási címkén ellenőrizze ezeket az utasításokat. Ugyanezt a Persil mosószert használja a mosási ciklushoz.

A folt ellenőrzése

A ruha mosását követően ellenőrizze, hogy a folt eltűnt-e. Ha nem, akkor ismételje meg az előkezelési és mosási műveleteket.

Makacs folttól szeretne megszabadulni? A szövetfajtától függően a folteltávolítási eljárás eltérő lehet, a megfelelő Persil mosószer azonban segít eltüntetni majdnem minden foltot majdnem az összes szövetfajtáról.

További termékek

  • A Persil mosóporban megbízhat, mert tökéletes mosási eredményt és higiénikus tisztaságot nyújt ruhái számára.

    Persil Universal Mosópor

  • A Persil mosóporban megbízhat, mert tökéletes mosási eredményt és higiénikus tisztaságot nyújt ruhái számára.

    Persil Color Mosópor

  • A Persil Sensitive kimondottan az érzékeny bőrűek számára lett kifejlesztve. Alkalmas továbbá a csecsemők és az allergiások ruháinak mosására is.

    Persil Sensitive Mosópor

Latest articles

  • Teljesen mindegy, hogy milyen típusú sminkről van szó, ha hamar hozzálát a folt eltávolításához, akkor megmentheti ruháját.

    Smink- és rúzsfoltok eltávolítása

  • A rágógumi számos különböző fajtája ismeretes, többek között a közönséges és a buborékká fújható rágógumi, valamint az indiai eredetű ízesített gutka.

    Rágógumifolt eltüntetése

  • Színezék-, festék- és festőanyag-foltok azonban mégis előfordulhatnak, viszont általában nem is olyan nehéz eltávolítani azokat.

    Színezőanyag-, festék- és festőanyag-foltok eltávolítása